Az öt százalékos kaland

2012 november 26. | Szerző: jjstalter |

Az öt százalékos kaland

Volt egy régi-régi újság, és abban egy hirdetés. Érdekes, de sohasem a szöveget nézte, hanem mindig a képet. A hófödte hegyeket, a havas tájat, a szikrázó kék eget. Mindig oda vágyott.

Ahogy múltak az évek, a k
ép egyre jobban halványult, de a szöveg, a hirdetés szövege észrevétlenül lopakodott elő.

„ Az Álomút gondol Önre, áldozatot hoz Önért és örül Önnek. Miért marad hát itt, ha megteheti, hogy utazzon?”

Aztán sok idő eltelt, már az újság is szétszakadt, kidobták.

Ő pedig élte nyugodt, kiszámítható életét.

Mindig számolt, minden lépését meggondolta. Hány százalék esélye van, hogy jól jön ki, ha újít valamit? Megéri e megszólalni vagy maradjon csöndben? Mik a kilátásai, ha új szokásokat is beenged az életébe?

Ezek a szabályok észrevétlenül telepedtek mellé és szép lassan meghatározták minden gondolatát. Nem volt ez nehéz vagy kellemetlen, hiszen így élte az életét.

Egy idő után azonban eszébe jutott az unásig ismételt prospektus szöveg, és azon kapta magát, hogy naponta ismételgeti.

Egy napsütéses tavaszi reggelen mikor dúdolgatta a kis szöveget,
maga lepődött meg legjobban, mert nem fejezte be, hanem folytatta:

Hány órakor indulunk? – mondta ki hirtelen és a szája elé kapta a kezét.

De akkor már nem volt visszaút.

Persze megint számolgatott:

95 % -ban egy zűrös utazás lesz, zaj és ricsaj vár a vonaton, a jegyemet is elveszíthetem, és az is lehet, hogy sosem találok majd haza, az is lehet, hogy az útitársak csapnak be, és még a végén belegabalyodok mindenféle nyugtalan dologba – gondolta készülődés közben, és menni készülő lábát visszahúzta. Inkább maradok, gondolta.

De egész életemben maradtam, pattant föl hirtelen.

5 %-ban egy rejtélyes utazás lehet, sosem átélt kalandokkal, izgalmas történetekkel, új, ismeretlen tájakkal és lehet, még egy különleges útitárssal is találkozom… és azt ígérték, hogy az úton zene is szól… Ez az öt százalékos út várt rám egész életemben! – döbbent rá, és nem volt mi visszatartsa.

– Tudod, minél több szabályt állítunk föl magunknak, annál nehezebb megélni jókedvűen a mindennapokat, nem gondolod? – kérdezte a szomszédját fölszabadultan, miközben helyezgette csomagjait.

S már ült volna le, de egy pillanatra csodálkozva megállt, mert annak a régi újságnak a szlogenjét útitársa dúdolgatta ép.