Reduktív

2014 június 16. | Szerző: jjstalter |

Kora nyári nap, Zoliékat várjuk vacsorára. Gondosan terítek, igyekszem legalább olyan szépen, mint ahogy náluk szokott, s terítés közben jön a hirtelen ötlet! Itt a pillanat kifaggathatom a borászt!
Ugyanis, most egy borászról szóló könyvet írok, sok-sok kérdésem van ezzel kapcsolatban. A történetben ösztönösen választom a chardonnayt, s írok is róla szépeket. De vajon szakmailag megállja a helyét? Mennyire nyúltam mellé, vagy mennyire találtam el? A könyvnek hitelesnek kell lennie, s most itt az alkalom, Zolit faggathatom a lényegről. Tőle mindent megtudhatok erről a különleges borról!
– Chardonnay, tölgyfahordók…- kezdeném, de szavamba vág.
– Reduktív módszer.
Nézek nagyot. Vártam, hogy majd ódákat zeng a tölgyfahordókról, a hűvös pincékről…
Kis szünet után folytatja:
– Ne is gondolkodj másban, jó bort csak így tudsz készíteni.
– Na és a batonázs? – próbálkozom tovább.
– Re-duk-tív – szótagolja.
– Az én borom is friss, illatos, zamatos – próbálkozom még, mert eszembe jut a könyvből a seprőn tartás, a földre helyezett tölgyfahordók, a pince hűvöse. Csak hideg acéltartályok jutnak nekem?
– Mit szólsz…- reménykedve kezdeném sorolni még más ötletemet is, mert eddig még meg sem említettem a hűvös présházat, a romantikus pincejáratokat.
– Reduktív – zökkent vissza.
– De hát…- próbálkozom újra, mert olyan szépen leírtam a fából készült lépcsőket, a leguruló hordókat, még a kármentőket is.
S írói vénám lankad, mert eszembe jut, hogy ezek a fémtartályok olyan hidegek, mint a jég, fagyasztják az ihletet.
Zoli pedig, mintha a gondolataimban olvasna:
– Annyira hűtöd, amennyire szeretnéd, épp ez a jó ezekben a rozsdamentes acéltartályokban – mondja.
– Szóval reduktív – ellentmondást nem tűrően összegzi kis szünet után.
– Hol marad a zegzugos pincejáratokban sorakozó, jól kiszárított tölgyfahordó? És hol marad a kármentő, a nemes penésszel bevont téglák? A présház hűvöse?

S mosolygok már közben, mert bevillan, igazi írói kihívás romantikusan leírni az egymás mellett sorakozó szikrázóan hideg acéltartályokat.
– Selymes, mint az asszony haja, s olvad, mint asszony kezében a pénz… – próbálkozom még, s egy szuszra mondom, alig kapok levegőt, mint a bor a reduktív eljárás során.
De már nevet, s mit gondolsz, mit mond?
– Reduktív – kezdené, de beléfojtom a szót, s hagyom a tölgyfahordókat, az acéltartályokat, öntöm neki a fáncsihegyi bort, ami nem tudom milyen eljárással készült, de zamatos, arányos, harmonikus italt készített a pince borásza. Olyan bort, amiben nincsenek túlzások. S kortyolás közben gondolom, ilyen bor csak akkor készíthető, ha a borász életének egy cseppje is benne van.