Játékosok

2014 június 16. | Szerző: jjstalter |

A személyzet nagy része ismert már, gyakran üldögélek itt, többnyire az ablak mellett, most is a legjobb helyre ültetnek.
Andréval kell találkoznom. Megbeszélnünk a tegnap estét.
Andréból még mindig hiányzik a türelem. A meggondolatlan, hirtelen lépései pillanatok alatt összedöntik az eddigi munkát. Százszor mondtam már neki, hogy az utolsó leosztásnál is olyan nyugodtnak kell lennie, mint az elsőnél. Miért felejti el mindig?
Amikor André belépett az étterembe, a szemem egy pillanatra megakadt rajta. Magas, jó kiállású férfi. Egész megjelenése határozottságot sugall. Fekete, egyenes haja, kicsit hosszabb  az átlagosnál, s ez rendkívül jól áll neki.
– Tudom, hogy van egy kis megmagyarázni valóm – mondja miközben hanyagul leül.
Most nem tetszik ez a hányavetiség.
– André megváltoztak a dolgok – próbálom úgy mondani, hogy  a hanglejtésemből ne vegye észre a dühömet.
– Elismerem, hogy pillanatnyilag nehézségeink vannak, de hidd el, rövid időn belül ismét fölfelé megyünk – zökkent vissza a régi kerékvágásba André, mert pontosan tudta nem beszélhet mellé, a tegnap estéért el kell számolnia. Figyelmetlen volt az utolsó leosztásoknál. Kapkodott, el akarta kapni azt a dagadt öltönyöst.
A pincér türelmesen várakozott.
– Mit igyunk Anna?
– Sört. Mi mást? – feleltem.
– Anna, te sört kérsz? – André nem tudta leplezni csodálkozását.
– Persze. A világon nincs jobb a frissen csapolt, jéghideg sörnél! Nem tudtad, hogy az egyik legjobb dolog ebben a tikkasztó kánikulában? Barbár szokás, nem is túl elegáns, nem való hozzám, ezt gondolod, igaz?
– Hát inkább egy finom borral tudnálak elképzelni, de engem könnyen meggyőztél, mert én is szeretem a sört! – felelte mosolyogva.
– Tudod André, nagyon fontos, hogy a sör, amit iszol, ne legyen kommersz, mert akkor tényleg csalódás ér! Én mindig jó minőségűt kérek, és akkor nem is csalódom!
A pincér letette az alátéteket és ráhelyezte a gyöngyöző, habos italt.
– Csukd be a szemed, úgy kortyold.
– A habja…nem túlzottan szeretem, amikor szomjas vagyok, a hab csak bosszant – akadékoskodott André, de mosolyában láttam, tetszik neki, ahogy egyre jobban kihozz a béketűrésből.
– Türelmetlen vagy! Hagyd egy kicsit pihenni, hogy a habja visszahúzódjon. Addig meséld el azt az utolsó leosztást.
André már várta ezt a kérdést, és nem volt nagyon kedvére a válasz. Igen elbukta a közös vagyonukat. Semmi sem maradt belőle. Most pedig el kellene mondania azt, amivel lényegében szembesült: a saját rossz játékával, hibás döntéseivel.
– Csak akkor leszel jó játékos, ha ezeket pontosan tudod, és legközelebb eszedbe jut játék közben, amikor megint rossz irányba tartasz. Csak így tudod elkerülni, hogy ne ess ismét ugyanebbe a hibába. És a pókerbe, bele kell kalkulálni a szerencsét, a mások szerencséjét is – a hangom megenyhült. – És most igyunk ebből a finom nedűből, mert megmelegszik. Érzed mennyire friss és ropogós? Testes, de lágy, ahogy végigcsúszik a torkodon, csak a hidegsége karcol egy kicsit, nem a tartalma.
– Lehűt, érzem, ahogy végigjár, jó ötlet volt ez a friss csapolású sör. A hőmérséklete is tökéletes.
– Hát igen egy meleg sörtől nincs is rosszabb –válaszoltam elgondolkodva, miközben ujjam hegyét végighúztam a deres poháron.
– És egy ízesítettől sem! – replikázott André. – El sem tudnám képzelni, hogy ne sör ízű sört igyak! Kortyold lassan, élvezd minden cseppjét, csukd be a szemed és érzed mennyire jó élni! – huncut mosolya szívemig ért..
– Figyelj André – tértem vissza pár korty után a pókerhez -, most ne nézd, hogy mi történt, csak a hibákat, amivel elrontottad. Nem fordulhat elő még egyszer. Talán meglepődsz, de azt mondom, el kell mennünk jövő héten arra a versenyre.
– Tegyünk még valami utolsó látványos dolgot, erre gondolsz Anna?
– Legyen látványos, igen – mondtam elgondolkodva. – De tévedsz André, ez nem az utolsó lesz. Még csak most kezdődik.
Mielőtt André bármit is kérdezhetett volna a pulthoz mentem és újabb söröket kértem.
Már majdnem három óra volt mikor felálltunk, nem volt szabad taxi, gyalogosan indultunk el.
– Legalább befejezzük ezt a beszélgetést Andréé.
– Anna tudod, hogy minden nőben van valami szeretnivaló? – a férfi kissé kábult mosollyal nézett rám.
Meghökkent ábrázatom mosollyá szelídült.
– Igen André, és van olyan, akiben nem csak valami, hanem minden szeretnivaló.
Hosszú ideig tartott, amíg mindez áthatolt André lelassult agyán. Amikor végül sikerült megértenie, a szédüléstől megingott egy pillanatra.
Elkaptam.
Akkor már minden mozgott és André valami különös okból úgy érezte, úgy forog, mint egy körhinta, ami egyre jobban gyorsul, amíg fel nem száll a föld fölé. Hogy magyarázhatná meg magának ezt a különös érzést? Ezt kérdezgette magától, de nem talált választ. Az még eljutott a tudatáig, hogy arra a versenyre, ha törik, ha szakad, el kell mennie. Anna kedvéért.
Én pedig csak azt érzékeltem, hogy hol a kezem fogja, hol átölelt, hol rám támaszkodott, de az biztos, hogy nélkülem már egyetlen lépést sem tudott tenni.